A magyarok véleménye Ukrajnáról
Sok baloldalitól hallom külföldön, hogy az úgy nevezett Ukrán államnak ezért és azért léteznie kell. Felsorolják itt, hogy a tényleg megtörtént holodomor alatt az ukránok milliói haltak meg a grúz Sztálin vezetése alatt és hogy mennyire meggörbítették a jogaikat a történelem során. A nemzetközi baloldal a Szovjetúniót és Oroszországot mint szinonimák kezelik és nem jönnek rá, hogy ez mennyire történelmietlen és hibás felfogás.
Valóban, vannak kisebb nyelvi különbségek amin egy magyar vagy egy nem szláv soha nem tudott eligazodni, ezt bizonyítja, hogy nem igazán tudtunk különbséget tenni a és a ruszinokra mind a kárpátorosz mind a kárpátukrán szavakat is használtuk. [1]
És őszintén szólva nincs is sok különbség orosz és ukrán között, mint két testvér nép:
"Nem kívülállóként szólok hát sem az ukránokhoz, sem a beloruszokhoz, hanem mint egy közülük. Hiszen népünk csak a mongol vész s a lengyel gyarmatosítás idején szakadt három ágra. Az csak nemrég kiagyalt hamisítás, hogy szinte a IX. századtól kezdve létezett önálló ukrán nép a maga sajátos, nem orosz nyelvével. Mi valamennyien a kincses Kijevből származunk, ahonnan Nesztor krónikája szerint „az orosz föld támada", s ahol a kereszténység fénye felragyogott ránk. Ugyanazok a fejedelmek kormányoztak bennünket: Bölcs Jaroszlav felosztotta fiai között Kijevet, Novgorodot és mind a földeket Csernyigovtól Rjazanyig, Muromig és Belozeróig; Vlagyimir Monomah egy személyben volt kijevi és rosztov-szuzdali fejedelem." [2]
Nekünk magyaroknak ez az egész ukrán-orosz téma nem is lett volna érdekes és állást sem kellett volna foglalnunk, de az Ukrán elnök nagyon fontosnak találta a 2014-es puccs után, hogy elkezdjék zaklatni a magyarokat és oroszokat minden lehetséges módon. Az egyik olyan ok amiért Ukrajna nem tudott nyugat felé nyitni az mi voltunk, mert az új ukrán nyelvtörvénnyel jelentősen korlátozták a magyar nyelv használatát, de szerencsére ezen változtattak, természetesen csak a magyarok, az oroszokat ugyan úgy korlátozzák és ezért a hatóságok és polgári személyek rendre zaklathatják az orosz szavakat használó polgárokat. [3]
Mint ahogy a videón is látszik az ukrán állampolgár egy ártatlan hölgyet zaklat. Az ember értelem szerűen jogosan van felháborodva és legszívesebben felképelné ezt a büdös prolit. És még ha csak ez lenne a legnagyobb baj. Több háborús bűnt és már már genocídium szerű gyilkosságok történtek ukrán részről. [4-13] Félre értés ne essék, az oroszok is követnek el bűnöket, de ne legyünk már álszentek, ne tegyünk úgy mintha csak az oroszok tudnának embereket ölni és ők lennének "A gonoszok".
A források között találhatóak lesznek olyan videók amik nem gyomorforgatók és amiben ukrán háborús bűnökről beszélnek, pedig nagyon sok videóm van arról amikor leírhatatlan módon ölnek meg orosz embereket, olyan embereket akiknek köze sincs akár a konfliktushoz (értsd: nem katonák). De az ukrán vezetést ezt nem érdekli, hisz ők a kollektív bűnösségben hisznek. Többet erről Tomcat csatornáját lehet hallani. [14] A már sajnos nem aktív Tomcat összefoglalja a "nem létező" biolaborokat, háborús bűnöket és hogy nem is annyira egyszínű ez a történet.
A laborok, amiket Romváry Trisztánék tagadnak, vagy az USA felvásárlása valós dolgok amiket még mindig próbálnak eltitkolni a baloldaliak. [15], [16]
Mint utólag kiderült Ukrajna csak egy újabb állam amit kihasznál az USA a saját érdekei miatt. A harcuk felesleges, nem a saját nemzeti függetlenség a cél és az amerikai elnökválasztás eredményből ítélve nem is fog sokáig tartani. Eközben egyre többen távoznak az országból és milliók tűntek el. [17] Tényszerűen tehát elmondható, hogy Ukrajna demográfiai válsága borzalmasabb mint Oroszországé vagy éppen akár egész földrészen a legrosszabb. Egy ilyen korfával sokáig nem fogja bírni a hanyatló Ukrajna, hisz akik elmentek vagy meghaltak már soha többet nem fognak fegyvert viselni, de talán a NATO csapatok majd sikeresen pótolni fogják a megszálló csapatokat.
Ami ebben a legérdekesebb, hogy az a sok ukrán náci tényleg létezik, legyen az az azov egység vagy éppen sima huligánok. De az Ukránoknak nagy múltja van ezzel kapcsolatban. Ahogy Romváry mondta, minden horogkeresztes zászló mellett lobogott egy ukrán nemzeti színű is. [18]
Ahogy eddig a dolgok állnak, hamarosan vége a háborúnak és minden vissza áll a régi kerékvágásba. Reméljük ebből jól fogunk kijönni.
Források:
[1]: https://nemzetisegijogok.hu/documents/2657648/2735935/Ruszinok/1ded84bc-533c-799c-eaa7-a9213ca99007
[2]: Alekszandr Szolzsenyicin: Hogyan mentsük meg Oroszországot?
[3]: https://hu.euronews.com/2023/12/09/magyar-nyelvhasznalat-torveny-modositas-ukran-parlament-eu-csatlakozas
[4]: https://www.youtube.com/watch?v=fWkfpGCAAuw
[5]: https://www.youtube.com/watch?v=H4dJRnI-X8Q
[6]: https://www.youtube.com/watch?v=6LQSYmda0Sc
[7]: https://www.youtube.com/watch?v=SbiAGkBQ9HY
[8]: https://www.youtube.com/watch?v=aBuAVJ8auz0
[9]: https://www.youtube.com/watch?v=85qAWk_PKv4
[10]: https://www.youtube.com/watch?v=TdI_ZkSa0X4
[11]: https://www.youtube.com/watch?v=OxP1oozgIvA
[12]: https://www.youtube.com/watch?v=v4mc5mHksl8
[13]: https://www.youtube.com/watch?v=H-UbuQvSQoE
[14]: https://odysee.com/@Tomketisztan:0/ukrajna4-6:7
[15]: https://www.origo.hu/nagyvilag/2022/08/ukrajna-foldterulet-egyesult-allamok-zelenszkij
[16]: https://odysee.com/@Tomketisztan:0/ukrajna3-1:b
[17]: https://en.ua2.news/756-the-number-of-the-population-of-ukraine-by-bread-consumption-is-24-million-people.html
[18]: Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944