Visszatérve a cigányságra

A mai nap úgy döntöttem, hogy kicsit újra előveszem a cigányságot hiszen a kezembe került Petr Bakalář híres cseh újságíró, pszichológus és író egyik munkája amiben a romákról beszél. Természetesen egy megosztó munkásságól beszélünk. Milyen meglepő, hogy a legkritikusabb hallgatósága az a prágai zsidóság volt, természetesen biztos véletlen volt. Egyébiránt Petr Bakalář sokat foglalkozott az eugenetika és rassz fogalmaival is és hitt abban, hogy például az IQ (és sok más dolog) leginkább genetikai. [1] Ebben a bejegyzésben az egyik munkáját fogjuk elemezni.

Az egész kutatás a K és r stratégisták összehasonlításával kezd. Aki nem tudná, a K stratégisták kevesebb gyereket hoznak létre, de több időt szánnak a felnevelésükre, míg az r stratégisták fő célja a gyerekek számának maximalizálása miközben kevesebb vagy konkrétan semennyi figyelmet nem fordítanak az utódaikra. Az elsőre példa a gólyák, a másikra a legyek. A cseh kutató megemlíti J. Philippe Rushton munkásságát ami szerint az r stratégistáknak kisebb az agy mérete, alacsonyabb az IQ szintjük és természetesen több utóddal rendelkeznek és utal Bereczkei Tamás egyik kutatására ami szerint a cigányok r stratégisták és hogy a női utódokba többet invesztálnak bele a romák mint a férfi utódokba.

Majd az iskolai teljesítményeikről beszél az író:

- Csehországban és Szlovákiában úgy becsülik, hogy a cigány gyerekek 62%-a speciális iskolákba jár, szemben az általános lakosság 4,2%-ával.

- A cigányok képviselete a felsőoktatásban elhanyagolható. 1991-ben körülbelül a cigány lakosság 1%-a fejezte be a középiskolát, szemben a nem cigány lakosság 23%-ával; a cigányok 0,3%-ának van egyetemi diplomája, szemben a nem cigány lakosság 7,2%-ával. A becslések szerint a cigány felnőtteknek csupán közel 80%-a rendelkezik alapfokú végzettséggel (a szám tartalmazza a befejezetlen alapfokú végzettséget is).

- Megfigyelhető, hogy a cigány gyermekek minden csoportban alacsonyabb pontszámot értek el a nem cigány gyermekekhez képest.

323.png

Ezek után rámutat Jensen és Sinha egyik anyagára és arra, hogy alacsony, de igen is létező korreláció van IQ és fejméret között. Az író megemlíti Bernasovky és Bernasovka egyik kutatását amiben 855 gyerek fejet vizsgáltak meg 1-5 és mint kiderült mindegyik korban kisebb fejtérfogattal rendelkeznek, kivétel ez alól a 1 éves korcsoport.

Ez után a stratégistákat emlegeti fel újra és idézi, hogy Kalibova 2001-es munkája szerint egy cigány nő átlagos gyermekszáma 4,9, szemben az általános lakosság esetében mért 2,1 gyerekkel. Elhelyezkedésüket még bizonyítja, hogy becslések szerint a cigányok körülbelül 50%-át teszik ki a vizsgált országok árvaházaiban élő gyermekeknek, bár jelenleg csak a lakosság 3%-át alkotják.

Ez után jön a legérdekesebb része a munkának, 4 evolúciós okot mutat fel a cigányok alacsony IQ szintjére. Az első az időjárást okolja. A második sokkal érdekesebb és szerinte az arabok megölték az okosabb és ellenszegülő cigányokat és ez egy diszgenikus hatással volt a populációra, ezzel a teóriával egyet is értek. A harmadik szerint nem voltak képesek asszimilálódni sikeresen, ami betudható szerintem az alacsony IQ szintjüknek és a genetikai különbségeinknek is. A negyedik is érdekes ami szerint beltenyésztési depresszióban szenvednek.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy manapság köztudott, hogy a zsidóknak azért ilyen magas az IQ szintje mert üldözték és elnyomták őket, de érdekes módon ez a cigányoknál nem jelent meg az értelmi szintjükön.

A végén összegez a szakértő:

"Kimutatták, hogy a közép-európai cigányok r-stratégisták az alacsonyabb IQ, kisebb agyméret, magas születési arány és az árvaházakban való gyermekelhagyás magas hajlandósága tekintetében. A cigány IQ-val kapcsolatos meglévő kutatások alátámasztják ezt a hipotézist. Feltételezik, hogy amennyiben a cigány népesség alacsony IQ-ja részben genetikai tényezőknek tulajdonítható, a cigányok evolúciós története diszgenikus tendenciákat tükröz."

33.png

Felhasznált irodalom:

[1]: https://cs.wikipedia.org/wiki/Petr_Bakalář
[2]: https://isgp-studies.com/misc/race-and-iq/2004-the-mankind-quarterly-low-iq-of-gypsy-people-india-origin.pdf